Budapest
„Ragyog a gyöngyszín holdfény,
s mint csöndes zuhatag
hull alá a vén Dunára,
megfürdeti a napsugárban
a karcsú hidakat.”


MENÜ

  Magyarország fővárosa,és egyben legnagyobb városa. Budapest az ország   politikaikulturális,  kereskedelemiipari ésközlekedési központja. 2011-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. Budapest lakossága1989-ben volt a legnagyobb, ugyanis az akkori lélekszám 2 113 645 fő volt, ám a népesség csökkenésével (a szuburbanizáció miatt) is megmaradt Magyarország legnépesebb városának. Területe 525,14 négyzetkilométer, és ezzel az ország legnagyobb városának is számít.

Budapest története a keltákig nyúlik vissza, mivel a város eredetileg kelta település volt. A római időkben a Danubius jobb partján fekvő limesi határőrváros neve Aquincum, a bal parti helyőrségé pedig Contra-Aquincum volt, Pannonia provincia székhelye. A magyarok csak a 9. században érkeztek erre a területre. Az első általunk létrehozott települést a mongolok 1241 és 1242 között, az ún. tatárjárásban teljesen kifosztották és elpusztították. A 15. században a helyreállított város lett a magyarországi reneszánsz humanizmus központja. Ezt követően a százötven évnyi török hódoltság jött, és csak az után, a 18 - 19. században tudott újra fejlődni, ami a kiegyezést (1867) követően, az Osztrák–Magyar Monarchia ideje alatt gyorsult fel, amikor is a Monarchia második fővárosa lett. 1873-ban egyesítették BudátPestet és Óbudát, így született meg a ma is használatos Budapest név. Ebben az időben születtek meg a város leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magátvilágvárossá.

Budapest kedvelt idegenforgalmi célpont is, 2011-ben 4 376 900 turista kereste fel, ezzel az Euromonitor International felmérése szerint a világ 25., és Európa 6. leglátogatottabb városa. Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, ami a második legrégebbi a világon, a londoni után. Turisztikailag jelentősek még Budapest Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ egyetlen gyógyfürdőkkel rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere is, továbbá Európa legnagyobb zsinagógája (a Dohány utcai), valamint a magyarOrszágház is, ami a világ harmadik legnagyobb parlamentje, a Szent Korona otthona.

 

Budapest Közép-Európa egyik pénzügyi központja, és a világ 100. legnagyobb GDP-jét termelő városa. Az amerikai Forbes magazin szerint Budapest a 7. „legidillibb európai város”. A UCityGuides a világ 9. legszebb városának sorolja. A befolyásos amerikai Condé Nast Traveler utazási magazin által megkérdezett 1,3 millió személy véleménye alapján „Budapest a világ második legjobb városa”. A magyar főváros továbbá egyike Európa 10 legkedveltebb bevásárló városának az Economist magazin kutatásai szerint, ugyanis itt található Közép- és Kelet-Európalegtöbb bevásárlóközpontja.

Asztali nézet